Nagyon gyorsan repülnek mostanában a napok, annak ellenére, hogy hétfőn még rémüldözünk, mennyire messze van az a bizonyos pénteki nap, amikor az óra 15:00-at üt:).
Persze nem kell félreérteni, mivel semmi áron nem szeretnénk elfelejteni ezeket a heteket, amiket eddig együtt töltöttünk. Már egymást ismerve kezdtünk el az évet, így gyorsan szoros barátságok fonódtak közöttünk, és rengeteg nevetést, szórakozást, meglepődést, jó meg rossz (ebből azért nem olyan rengeteg) jegyet, meg pár nehézkés helyzetet, és pici sírást is takarnak az elmúlt hetek. De a nehéz helyzetek forrasztottak össze talán a leginkább minket, ha kellett intézkedtünk, ha kellett vígasztaltunk, s ha kellett megvédtük egymást. Két hónap. Nem is tűnik olyan sok időnek, de mi ezalatt a két hónap alatt rengeteg közös élményt szereztünk. El sem hiszi az ember, hogy mennyire egybe kovácsolódott az osztályunk. Megismertük egymás képességeit ,azt hogy ki mit tud, és persze a legkisebb bajait és hibáit. Például megtudtuk, hogy Zsófi kezéből ha hiányzik a fényképezőgép ,akkor meg kell kérdezni, nincs-e valami baja, de azt is megtudtunk, hogy Alpárka úúúgy érti az infót, hogy TIC órán már Pascal-ozik (!!!)… pedig még csak akkor vettük a ciklusokat (informatikából).
Tudniillik már túl van a mi kis osztályunk az első piros hiányzáson:). Persze nem rendeztünk tömeges lógást, csak a Tornatanárbácsi lehívott minket, hogy megmutassa nekünk a fitness termet (ugyebár éljen az egészséges életmód, meg a sport) és kicsit elkéstünk magyaróráról. Senki nem talált minket sehol. Keresett minket az Oszi, a Tanárnéni , de semmi sehol. Persze megelőzhető lett volna a piros hiányzás egy kis kommunikálással, csak mi még tapasztalatlan gólyák vagyunk (persze csak gólyabálig) s még tanulmányoznunk kell a kötelességeinket. Lassan- lassan már kezd eltűnni az az év eleji kívancsiság az új dolgok fele és a felhőtlen jókedv Bömerockó napjaiból. Egyre fáradtabbak vagyunk, és különösen a jegyek rengeteg fejfájást okoznak néhányunknak, természetesen ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Furcsa, hogy ősszel még mennyi mosolygó arc volt, és most egyre kevesebb van belőle. Csabi is egyre fáradtabb és álmosabb az első órákon, de nem ő volt az első, aki elaludt. Ugyanis V. Dávid viszi el az aranyérmet, mivel neki sikerült a fél román órát átaludnia, s eléggé megijedve kelt fel szegenyke, de szerencsére a Tanárnéni nem haragudott meg rá.
Valószínűleg, hogy kifelejtettem egy pár dolgot, de annyi minden történt velünk, hogy az még ötször ennyi szöveg lenne. De a lényeg , hogy olyan osztályunk van, ami ritka. Amúgy Félixfürdőn. No, de ezek már új bejegyzések lesznek.
Benedek Timi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése