A borús, hideg és komor napok közé becsöppent egy meleg, napsütötte vasárnap. Eldöntöttük, hogy kibujunk mint medve a barlangjából és el megyünk a Fellegvárra.
Imre, a shuk@r gyerek, meggyőzte a fiú bentlakókat is, hogy tegyék félre a leptopot és menjenek ki a “félelmetes természetbe”. Ez úgy sikerült neki, hogy szólt 3-szor, kapott 5*n telefonhívást, és elindult 1 személyjel, a többiek ezt látván, fogták magukat és utánuk szaladtak.
Lassan, NAGYON lassan lejuttotunk az előcsarnokba. Az előcsarnokban vártak a lányok, illetve kellett volna várjanak. A telefon segítségével megtudtuk, hogy a SORA előtt várnak, mikor odaértünk kaptunk egy új hívást, hogy most már a SORA mögott vannak.Miután megtaláltuk Zsófit és Evelint, és megvártuk Dórát, nekivágtunk a nagy útnak.
A Fellegvár fele jól elbeszélgettünk és “jobban megismertük egymást”. Mikor odaértunk csodálkozva bámultuk a pompásnál pompásabb néznivalókat, azaz leültünk a padokra és beszégettünk, mint az “értelmes” emberek. Miközben a bentlakók a kilátást csodálták, a kolozsvári osztálytársaink ásitoztak a hátunk mögött. Egy ilyen különleges eseményt tehát feltétlenül meg kell örökíteni. Lelkesen üvöltöttük, hogy “FÉNYKÉPEZÖGÉP”, szóval bizony, elövettük a fényképezögépet. Hamarosan azt is észrevettük, hogy hiányzik belőle az aku.
Elmondhatom, hogy nagy volt az öröm, …mindenki nézte Zsófit és horror film részletek játszodtak le a szemeinkben. Mit volt mit tenni, Zsófi visszament a bentlakásig, hogy vegye el az ott felejtett akut. Fél óra múlva, (miközben mindenki fenyegetőzött, hogy hazamegy), megékezett Zsófi. Zsófika úgy érezte, hogy nagyon vicces lenne, ha azt mondaná, hogy a taxiban hagyta az akut. Nem néztek az emberek valami szépen rá, ezért megmondta az igazat.
Készítettünk pár képet amihez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy látszik, hogy a 9R. vagyunk, szép, egészséges gyerekek.
A pillanatot megörökítve, lefagyott orral, Zsófit kiközösítve, és az idegen embereket megrémitve, elindultunk haza. Ok, Zsófit nem közösítettük ki, de az emberek nem közeledtek volna felénk a legszívesebben.
Szász Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése